Az AHU Mentőszolgálat és szakmai partnere az Aranylélek Aranyszív Ambulance Kft. második missziójának célállomása Monor volt. A helyszínen folyamatosan tevékenykedő Máltai Szeretetszolgálat munkatársával, Szarka Gáborral és a Kisebbségi Önkormányzat vezetőjével, Pálfai Sándorral együttműködve az egészségnap a Máltaiak által fenntartott „hangárban” került megrendezésre, ahol az egyik teremben a szűrések, a másikban, a vizsgálatokkal egyidőben a gyermekfoglalkozások folytak.

A gyerekek számos játékot kipróbálhattak, kézműveskedhettek, megismerhették az afrikai hangszerek világát, s a Monori Rendőrkapitányság jóvoltából sokat tanulhattak a KRESZ és a biztonságos közlekedés szabályairól.

A vizsgálatokon több mint 150 fő vett részt, felnőttek és gyermekek egyaránt. Az egészségnap során több olyan eset került kiszűrésre, ahol kórházi vizsgálat volt javasolt, illetve egy személyt kórházba is szállított a mentő.

A gyermekek apró ajándékokat kaptak, a fogorvosok pedig fogkrémmel ajándékozták meg őket a szájhigiéné előadás után.
A helyiek remek ebéddel vendégelték meg a misszió résztvevőit, így ezúton is köszönjük a monoriaknak a szíves fogadtatást, önkénteseinknek pedig a lelkes, fáradhatatlan munkát!

Együtt tudunk nagyot tenni!

TE IS SEGÍTHETED MUNKÁNKAT!

A DONATE gombra kattintva a PayPal felületén keresztül támogathatod tevékenységeinket,

amennyiben felszereléssel, vagy egyéb módon járulnál hozzá szivesen a mentő működéséhez, kérünk

IDE KATTINTVA küldj nekünk e-mailt és Kollégánk hamarosan felveszi Veled a kapcsolatot!

Köszönjük a támogatásodat!

Share This